2018. december 2. vasárnap 18:15
Ösztöndíjprogramot indít a Design Terminál nők, kismamák számára az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával.
2017. szeptember 3. vasárnap 17:00
A kis- és középvállalkozások üzleti innovációjában kiemelkedő az induló, startup vállalkozások szerepe – mondta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2016. január 29. péntek 09:01
Főként vissza nem térítendő támogatások kiírása várható az első negyedévben annak a programnak a részeként, amely a külhoni magyar fiatal vállalkozókat támogatja idén mintegy 750 millió forinttal – közölte a Magyar Idők megkeresésére a Miniszterelnökség. A program megvalósítását a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága koordinálja majd.
2016. január 27. szerda 15:43
2016. január 19. kedd 05:55
Drasztikus bürokráciacsökkentéssel és a korábbi sikerpályázatok tömeges elindításával lehetne felgyorsítani az új európai uniós ciklusban adható támogatások felhasználását.
2015. december 9. szerda 15:41
Csaknem háromszázmilliárd forintnyi támogatást kaptak 2010 óta munkahelyteremtésre és -megőrzésre a hazai kkv-k a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból.
2015. november 20. péntek 17:40
A program első részében a szükséges ismeretek elsajátításához, a második felében az indulási költségek előteremtéséhez kapnak segítséget azok a fiatalok.
2015. november 11. szerda 14:56
A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszakban egyszerűbb szabályok vonatkoznak a pályázaton induló vállalkozásokra – mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség államtitkára szerdán az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága szerdai ülésén, Budapesten, ahol testület tájékoztatót hallgatott meg a kkv-k számára rendelkezésre álló uniós forrásokról.
2015. október 16. péntek 16:30
A kormánynak az a célja, hogy az összes uniós támogatás korábbi 16 százaléka helyett 60 százalék kerüljön gazdasági célú felhasználásra.
2015. október 8. csütörtök 17:14
Az idén mintegy nyolcmilliárd forintot ítéltek oda, míg kifizetési oldalon hatmilliárdot a korábbi kötelezettségvállalásokra.