2018. december 22. szombat 10:30
A kormány döntése nyomán jövőre újabb adócsökkentési változások lépnek életbe, amelyek pozitívan érintik mind a háztartásokat, mind a vállalkozókat.
2018. november 21. szerda 12:40
A program segítségével 8000-en találhatják meg számításukat önfoglalkoztatóként, ami érdemben növelheti a vállalkozási hajlandóságot Magyarországon.
2018. november 9. péntek 19:32
2018. október 4. csütörtök 13:31
Már több mint négyszáz vállalkozó hölgy érte el sikeresen céljait a Dobbantó program alapját képező kompetenciafejlesztő tréningen szerzett tudásnak köszönhetően.
2018. szeptember 24. hétfő 05:45
A vállalkozások is azt tapasztalják, hogy lassult az elvándorlás. Számos cég csábítja haza a szakképzett dolgozókat, és több esetben sikerrel is járnak – mondta lapunknak Tolnay Tibor.
2018. szeptember 4. kedd 22:18
Szeptembertől folytatódnak a Google elsősorban kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szánt digitális képzései, a társaság 2018 végéig nagyjából 20 ezer kkv elérésére törekszik. Az ingyenes képzésre idén 35 városban jelentkezhetnek az érdeklődők – közölte a Google kedden az MTI-vel.
2018. augusztus 23. csütörtök 17:19
Potápi Árpád János közölte: összesen 118 pályázat nyert, ezek közül a legtöbb – hatvan – Erdélyből érkezett, 25 a Felvidékről, 20 a Vajdaságból, 13 pedig Kárpátaljáról.