2017. május 12. péntek 05:45
A korábbi évek egészen más képet mutattak. Öt esztendővel ezelőtt, 2012-ben például 378 uzsoraügyben nyomoztak országszerte, 2013-ban pedig 320 ilyen esetet vizsgáltak.
2017. február 13. hétfő 10:54
Uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis független polgármesterét a Mátészalkai Járásbíróság, a végzés nem jogerős. A férfit egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték.
2016. november 15. kedd 23:24
Uzsora bűncselekmény és zsarolás bűntette miatt jogerősen 1 év 8 hónap, illetve 10 hónap – végrehajtásában két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a nyírbogdányi férfit és nőt, akik magas kamatra adtak kölcsön pénzt nehéz anyagi helyzetben lévő családoknak – közölte a törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
2016. október 14. péntek 05:55
Négy évvel ezelőtt még majdnem négyszáz uzsoraügyet zárt le a rendőrség, tavaly már kevesebb mint százat, idén fél év alatt pedig csupán tizenegyet.
2016. július 7. csütörtök 18:15
Uzsora-bűncselekmény és zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség két ózdi féri, apa és fia ellen – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
2015. december 2. szerda 05:55
Egy-egy büntetőrendelkezés csak akkor lehet hatásos, ha kellően súlyos, elrettentő szankciót helyez kilátásba, s az állam szervezetei a szabályt érvényre is juttatják.