2018. december 20. csütörtök 13:57
Simán földet ért csütörtök hajnalban Zsezkazgan közép-kazahsztáni várostól 147 kilométerre délkeletre a Szojuz MSZ-09 űrhajó leszállóegysége, fedélzetén a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének három tagjával, az űrhajó orbitális kabinján keletkezett hajszálrepedés felszínéről vett mintákat tartalmazó tartályokkal együtt – tájékoztatták csütörtökön az újságírókat a Moszkva melletti repülésirányító központban (CUP).
2018. december 17. hétfő 22:04
Gyerekrajzok Holdra juttatását is tervezik az Izraelben készülő, várhatóan jövő év elején induló űrszondával – jelentette hétfőn a Jediót Ahronót honlapja, a ynet.
2018. december 17. hétfő 09:54
Magyar kutatók is részt vesznek az Európai Űrügynökség ARIEL-küldetésének tudományos programjában, amely az idegen naprendszerekben lévő exobolygók légkörét vizsgálja majd – közölte a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel.
2018. december 12. szerda 22:19
A Szojuz MSZ-09 űrhajó orbitális kabinján keletkezett apró lyuk nem fog veszélyt jelenteni a legénység biztonságára, amikor december 20-án visszatér a Földre – közölte az Energija orosz űrkutatási vállalat honlapján szerdán megjelentetett közleményben.