2018. november 19. hétfő 13:39
A keret több mint 60 százalékát a kormány már kifizette a projektek végrehajtóinak, ezzel toronymagasan vezet a V4-ek között – közölte Schanda Tamás.
2018. november 13. kedd 11:43
A magyar hitelezésben van elég potenciál, hogy az uniós források esetleges csökkenését szükség esetén kompenzálja – jelentette ki Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank Előrejelzési és Elemzési Igazgatóságának vezető elemzője az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A magyar bankrendszer van annyira egészséges, hogy egy dinamikus növekedést finanszírozzon – tette hozzá.
2018. október 19. péntek 18:10
A 2014-2020 közötti ciklusban mintegy 9 ezer milliárd forint uniós fejlesztési forrás áll Magyarország rendelkezésére.
2018. október 2. kedd 15:29
Az Európai Bizottság miközben csökkentené a felzárkózásra szánt uniós forrásokat, ezzel párhuzamosan növelné az innovációra költött forrásokat, de ezeket az innovációban egyébként is élen járó országok között osztanák szét – mondta György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár Napi aktuális című műsorunkban. Az államtitkár szerint ha a bizottságnak fontos az EU fejlesztése, a tervezett két százalék helyett húsz százalékra emeli a magyaroknak és a régiónak szánt innovációs forrásokat.
2018. szeptember 28. péntek 08:11
Mintegy hárommilliárd forint európai uniós, illetve hazai forrásból indulnak fejlesztések Tiszafüreden, a beruházások egy része már megkezdődött – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei város polgármestere.
2018. szeptember 14. péntek 05:45
A forint árfolyamát sem sikerült megingatni, habár a szavazás napján kisebb kilengés előfordult, a magyar fizetőeszköz azonnal korrigált.
2018. július 29. vasárnap 08:50
A pályázatok között többek között van gyakornokok foglalkoztatására szóló program, iparjogi pályázat, nagyvállalati képzési támogatás, valamint munkahelyi bölcsődék létrehozására szolgáló forrás.
2018. június 26. kedd 17:30
Tunézia abban az esetben is elutasítja, hogy területén menekültközpontokat hozzanak létre, ha az Európai Unió fizetne értük.