2018. december 20. csütörtök 07:32
A statisztikai hivatal friss összeállítása szerint az új lakások kétharmada továbbra is Budapesten, valamint Pest és Győr-Moson-Sopron megyében épül.
2018. november 29. csütörtök 14:48
A fogyasztóvédők szerint egyre gyakoribb, hogy az eladó különböző okokra hivatkozva felbontaná a szerződést, mert most már jobb áron tudná értékesíteni a szóban forgó ingatlant.
2018. november 27. kedd 09:09
2018. november 10. szombat 06:45
Számos vita kerülhető el a kormány ötszázalékos lakásáfát rendező javaslatával az építési vállalkozók szakszövetsége szerint.
2018. november 8. csütörtök 07:34
További öt évig érvényben marad 2019 után is a kedvezményes lakásáfa azon ingatlanokra, amelyek már építési engedéllyel rendelkeznek, illetve amelyeket bejelentettek.
2018. október 26. péntek 05:55
Miközben többen azzal riogatnak, hogy 2019 után leállnak a lakásépítések, már most bőven vannak olyan nagyobb beruházások, amelyek 2020-ban vagy később készülnek csak el.
2018. október 13. szombat 06:45
Vidéki nagyvárosokban akár egy plusz kisszobára is elegendő lehet a használt lakás vásárlásához felvehető, átlagosan másfél millió forintnyi családi otthonteremtési kedvezmény.