2020. november 30., hétfő, András, Andor napja

Címke: TLE

10 cikk 1/1 oldal

Lenne igény a falusi csokra

A felmérésben a válaszadók 44 százaléka jelezte, hogy elfogadná, további 32 százaléka pedig talán elfogadná azt a lehetőséget, hogy megemelt összegű csokkal falun vegyen házat vagy ott építkezzen.

Újabb lendületet vettek az építkezések

Az év első kilenc hónapjában több mint tízezer otthon készült el, szakértők az év hátralévő részére és jövőre jelentős átadási hullámra számítanak.

Kiszámítható otthonteremtés

Hosszú távra szóló lakásprogramot szorgalmaznak szakmai szereplők, amelynek része, hogy az új lakások ötszázalékos forgalmi adója 2019 után is fennmaradjon.

Ötvenezer fölött a csokot igénylők száma

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: ebben a formában 136 milliárd forintot kaptak már a családok.

Alig lakunk bérlakásokban

A kormányzat kiemelt célkitűzések mentén támogatja a bérleményben élőket, de alapvető célja az, hogy a magyar családok inkább saját lakáshoz jussanak.

Elöregedőben a lakásállomány

Településeink arculatát még mindig a második világháború előtt épült lakások határozzák meg, a fiatal lakások pedig a belső vándorlás folyamatainak megfelelő helyeken létesültek.

Látványos bővülés előtt az építőipar

Lakásépítési boom kezdődött a Társaság a Lakásépítésért és Lakásfelújításért Egyesület (TLE) szerint, miután már az év első felében megkétszereződött a lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések száma az utóbbi év azonos időszakához képest.

Lendületbe jött a lakásépítési piac Magyarországon

A lakásépítési engedélyek, illetve bejelentések növekedése alapján az idén 10-15 ezer új lakás építése kezdődhet meg a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) szerint.

Az évtized programja

Különböző társadalmi rétegekbe tartozók léphetnek egyet előre az otthonteremtési program segítségével – mondta a TLE projektvezetője.
10 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.