2018. szeptember 18. kedd 18:30
Háromezer romániai magyar tanító által aláírt petíciót adott át kedden a román oktatási miniszternek a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) tiltakozásként, hogy a kormány megtiltotta a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanítóknak a román nyelv oktatását.
2018. szeptember 11. kedd 13:52
A héten folytatják a sztrájkot a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. Addig tiltakoznak, amíg a román oktatási miniszter nem vonja vissza rendeletét – mondta az igazgató a Karc FM-en.
2018. szeptember 6. csütörtök 06:00
Egy petícióról van szó, amit egy református kántor indított a hazánkat szemenszedett hazugságokkal lejáratni szándékozó Sargentini-jelentés elleni tiltakozásul.
2018. szeptember 4. kedd 16:22
Több mint nyolcezer magyar írta alá a Judith Sargentini nevével fémjelzett uniós jelentés ellen tiltakozó petíciót, amelyet maga a zöldpárti EP-képviselő is kézhez kapott.
2018. augusztus 27. hétfő 13:03
A végzés indokolása szerint a bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének feltételei közül mind az eljárás meghiúsításának a veszélye, mind a bűnismétlés veszélye fennáll.
2018. augusztus 12. vasárnap 11:15
Több ezer ember gyűlt össze szombaton Managuában és Nicaragua más városaiban, hogy az április óta tartó, 300 halálos áldozattal járó tiltakozásokon letartóztatott emberek szabadon bocsátását követeljék.
2018. augusztus 9. csütörtök 05:45
Alaposan felforgathatja a hazai tojáságazatot, ha a Vas megyei Mikosszéplak határában megépül a 900 ezer férőhelyesre tervezett tojófarm.
2018. július 24. kedd 16:38
A közfelháborodás és a higiéniás körülmények miatt a bíróság arra kötelezte a francia város önkormányzatát, hogy számolja fel a 400 fős sátortábort.
2018. július 20. péntek 21:07
Vlagyimir Putyin orosz elnök sajnálkozásának adott hangott pénteken a tervezett nyugdíjkorhatár-emelés miatt, mindazonáltal leszögezte, hogy reformra van szükség, különben „összeomlik” az oroszországi nyugdíjrendszer.
2018. július 14. szombat 06:50
Többen is tiltakozást fogalmaztak meg az 1919-es Tanácsköztársaságot propagáló tárlat és a hozzá kapcsolódó könyv megjelenése és állami finanszírozása miatt. Az alábbiakban az egyik értelmiségi csoport kiáltványát közöljük.