2018. december 31. hétfő 06:45
Míg 2010 előtt a nemzeti vagyon elherdálása, leépülése volt jellemző, 2010 után a nemzeti vagyongazdálkodás területén is új fejezet kezdődött.
2017. március 22. szerda 17:05
2016. június 16. csütörtök 16:26
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke szerint sikerül megakadályozni, hogy ellopják a takarékszövetkezet vagyonát.
2016. május 25. szerda 10:59
Húszmilliárd forint kár ért egy takarékszövetkezetet, miután vezetői és dolgozói hitelképtelen ügyfeleknek nyújtottak hitelt, valamint fedezetlen váltókat fogadtak be. Az ügyben 76 vádlott ellen indult eljárás – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
2016. április 6. szerda 09:35
2016. január 27. szerda 10:32
Jelentős kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy mosonmagyaróvári takarékszövetkezet kirendeltségvezetője ellen, a kár több mint 27 millió forint – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész szerdán az MTI-t.
2015. december 28. hétfő 10:26
Három napra felfüggesztette az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvényeinek kereskedését hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A BÉT honlapján közölt tájékoztatás szerint a felfüggesztés a hétfői kereskedési nap nyitásától a december 30-ai tőzsdei nap zárásáig tart.
2015. december 9. szerda 08:45
Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és információs rendszer, illetve adat megsértése miatt vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói egy mosonmagyaróvári nő ellen. A gyanúsított a nyomozók szerint takarékszövetkezeti kirendeltség vezetőjeként jogtalanul jutott harmincmillió forint állami támogatáshoz – tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.
2015. október 14. szerda 12:36
Megkezdődött a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori vezetője és két vállalkozó ellen indított per szerdán a Kecskeméti Járásbíróságon, a vád szerint a vezető kenőpénzért, értéken alul adta el a takarékszövetkezeti követelést.
2015. augusztus 27. csütörtök 11:29
A közép-magyarországi régió vezető hitelintézetévé válna a B3 Takarékszövetkezet.