2018. december 21. péntek 21:32
2018. október 28. vasárnap 11:27
Az előzetes adatok szerint 2018 első nyolc hónapjában a születések száma 2,1, a halálozásoké 2,3 százalékkal volt kisebb, mint 2017 azonos időszakában.
2018. szeptember 26. szerda 10:50
Csökkent a természetes fogyás az év első hét hónapjában, miután a születések száma az előző év azonos időszakához képest kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
2018. július 26. csütörtök 18:03
Kevesebben születtek, ugyanakkor kevesebben is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, így csökkent a természetes fogyás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtök reggel az MTI-vel.
2017. május 8. hétfő 12:51
Ma az édesanyák számíthatnak a kormányra, a 2018-as költségvetést is úgy tervezték, hogy a családok és a munkából élő édesanyák előrébb tudjanak lépni.
2017. március 24. péntek 09:51
Az első hónapjában fél százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 19 százalékkal növekedett a 2016. januárihoz képest. A természetes fogyás is jelentősebb az egy évvel korábbinál – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.
2016. november 24. csütörtök 14:25
A miniszter hangsúlyozta: munkájuk eredménye a szülési kedv növekedésében és a munkanélküliség csökkenésében is megmutatkozik.
2015. szeptember 23. szerda 11:24
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első hét hónapjában, mint az elmúlt év hasonló időszakában – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t.
2015. szeptember 17. csütörtök 15:25
Magyarországon minden tizedik gyermek idő előtt jön világra, ez évente nyolcezer koraszülöttet jelent.