2018. október 25. csütörtök 07:23
Donald Trump azt mondta: „utánanéznek majd”, nem finanszírozza-e az immár több mint hétezresre duzzadt, zömében közép-amerikaiakból álló vándorló tömeget a Demokrata Párt is.
2018. július 29. vasárnap 14:15
A The Sunday Times a birtokába került dokumentumok alapján arról ír, hogy a katariak egy titkos művelet keretében hamis információk révén igyekeztek aláásni más országok pályázatát és lejáratni őket.
2017. július 30. vasárnap 17:42
Mindennel maximálisan elégedettek voltak a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetői, a Budapesten és Balatonfüreden rendezett világbajnokságon.
2017. július 8. szombat 14:41
Gyakorlatilag a bejelentés azt jelenti, hogy amennyiben a demonstráció szervezője a rendezvény eredeti útvonalán kordont lát, úgy attól eltérnek.
2017. március 31. péntek 11:45
Külföldieknek illegális vadászatokat szervező csoport tagjai ellen emeltek vádat Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
2016. szeptember 28. szerda 05:45
Salah Abdeslam nem csupán a Bataclan színházban 2015. november 13-án elkövetett, több mint száz halálos áldozatot követelő mészárlás elkövetőit vitte Magyarországról Belgiumba.
2016. augusztus 12. péntek 22:29
A Krímben meghiúsított ukrán diverzánsakciók szervezője Volodimir Szergyuk, az ukrán védelmi minisztérium felderítési főosztályának (GUR) munkatársa volt – közölte pénteken a TASZSZ orosz állami hírügynökség egy meg nem nevezett titkosszolgálati forrásra hivatkozva.
2016. május 2. hétfő 14:34
Indexre tettek az Eurovíziós Dalfesztivál svéd szervezői egy sor zászlót, amelyeket nem szabad lengetni a stockholmi rendezvényen.
2016. március 1. kedd 13:08
Számos baloldali kötődésű személy található a pedagógustüntetések vezéralakjai, szervezői között.
2016. február 4. csütörtök 15:17
Csukott ablakok és szúnyogriasztó – nagyjából ennyit tudnak egyelőre ajánlani a zikavírus ellen a riói olimpia szervezői.