2018. november 6. kedd 10:36
Közügyek megvitatásakor szélesebb a szólás- és sajtószabadság személyiségvédelmi határa – mondta ki egy bírósági döntést követően a taláros testület.
2018. június 19. kedd 22:05
A Facebook virtuális valósággal foglalkozó üzletágának korábbi vezetője, Palmer Luckey virtuális határt szeretne felépíteni az USA és Mexikó határán.
2018. április 8. vasárnap 18:01
A drónok idegesítő molylepkéből mindenhol használt, kamerával és egyéb érzékelőkkel felszerelt, modern repülővé fejlődtek az évek során. A felhasználók számáról csak becslések vannak.
2017. július 11. kedd 13:18
Az új intézkedés általános elégedetlenséget váltott ki amiatt, hogy a súlyos bűncselekmények esetében az új jogszabály már azok tervezését is bünteti.
2016. október 14. péntek 05:50
Aljas politikai akcióról beszél, és leszögezte, hogy bírósági úton vesz elégtételt rágalmazóin, akik mindeddig nem tudtak előállni bizonyítékokkal.
2016. február 17. szerda 20:06
A Demokratikus Koalíció elnöke, volt kormányfő a pert a rendező Elment az Őszöd című 2013 tavaszán bemutatott filmje miatt indította.