2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: Szávay István

51 cikk 2/6 oldal

Nincs másik Index, de igény lenne rá

Nincs másik Index! – harsogja hónapok óta a majdnem mindentől és mindenkitől független Index.hu. Meg persze sok mást is. Például hogy Magyarországon tombol az antiszemitizmus.

A Jobbik szembeköpte önmagát

Ekkora válságot és káoszt egyetlen párt sem úszhat meg népszerűségvesztés nélkül, ezért a 19-ről 13 százalékra zuhanás bő fél év alatt szinte természetes következménynek tekint­hető.

Lavinát indíthat el Szávay bukása

Volner János úgy fogalmazott, egyre gátlástalanabb eszközöket vetnek be egymás ellen a Jobbikon belül, így nem csoda, ha a frakcióban gyászhangulat van.

Manipulálhatták a Jobbik tisztújítását

Előre megrendezett színjáték lehetett az a kongresszus, ahol az elnöknek megválasztott, egykori skinhead Sneider Tamás mellett a befutó alelnökök sorrendjét is előre lehetett tudni.

XXI. századi…

Már akkor sem volt igaza Vona Gábornak, amikor azt vágta a képünkbe kajánul, hogy szerinte mindenki jobbikos, csak van, aki még nem tud róla.

Az alelnökválasztást is előre leoszthatták a Jobbikban

A Hír TV birtokába került hangfelvétel szerint Szávay István már órákkal a szavazás előtt tudta, kik lesznek az alelnökök és, hogy hányan fognak szavazni rájuk a májusi tisztújító kongresszuson.

Szávay István lemondott parlamenti mandátumáról

A jobbikos képviselő közösségi oldalán úgy fogalmazott: „tizenöt éve vagyok közösségünk tagja, amely iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról .”

Mandátumáról is lemondatnák Szávayt

Bősz Anett hétfőn tesz feljelentést Szávay István ellen a jobbikos parlamenti képviselőnek egy hangfelvételen rögzített antiszemita megnyilvánulása miatt.

Szávay, a jobbikos szalonnáci

A teljes ellenzéki összefogásért kampányoló megélhetési aláírók és rettegők, azaz a mi drága petíciózó, csoma­goló liberális barátaink persze most ismeretlen helyeken tartózkodnak.
51 cikk 2/6 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.