2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: Szabó Gábor

32 cikk 1/4 oldal

Többen nem tudnak kilépni a Jobbikból

A kilépési dokumentumok visszatartásával próbálja a pártban tartani a Jobbik több olyan tagját is, akik az elmúlt időszakban jelentették be kilépésüket – értesült a Magyar Idők.

Soha nem volt rendben a Jobbik gazdálkodása

Állandó szabálytalanságok és törvénytelenségek jellemzik a Jobbik gazdálkodását már 2010 óta, vagyis amióta a pártnak parlamenti frakciója van.

Még mindig szakadhat tovább a Jobbik

Több frakciótagnak is inog a tagsága a Jobbikban belső vívódásuk miatt – tudta meg a Magyar Idők Volner Jánostól, a Jobbik felfüggesztett alelnökétől.

Volner levele vihart kavart a Jobbikban

Volner János kizárásával ért véget a rendkívüli frakcióülés, amelyet azután hívott össze a pártvezetés, hogy az alelnök egy nyílt levélben felfedte a Jobbik viselt dolgait.

Rohamosan fogy a Jobbik tábora

Feleannyi résztvevője sem volt a Jobbik múlt szombati kongresszusának, mint a májusi tisztújításnak – értesült a Magyar Idők.

Újpesti alelnöke sincs a Jobbiknak

A párt bejelentette, hogy nem indít saját jelöltet a XV. kerületi időközi választáson, amivel kimondva-kimondatlanul, de Gyurcsány Ferencék „civil” jelöltjét segíti.

Négyezer tagja sincs a Jobbiknak

Szőcs Norbert kitért arra, hogy a kongresszusra való jelölések során Vona Gábor alapszervezete, a gyöngyösi is úgy delegált három küldöttet, hogy valójában csak 19 a taglétszámuk.

Titokban egyeztetett a Jobbik ellenzéke

Toroczkai László volt alelnök vezetésével titkos egyeztetésen tárgyalt a Jobbik belső ellenzéke tegnap délután arról, hogy kiszakadnak-e a pártból – tudta meg a Magyar Idők.
32 cikk 1/4 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.