2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: stróman

7 cikk 1/1 oldal

Fidesz: Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc strómanja

„Czeglédy Csaba bűnszervezete” több mint 3 milliárd forintos áfacsalást követett el, de nemcsak az államot, hanem diákokat és nyugdíjasokat is megkárosított – mondta Budai Gyula.

Munkaerő-közvetítők csaltak el 670 millió forintot

A hat férfiból és négy nőből álló bűnszervezet belföldi és németországi munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeket működtetett. A dolgozóktól a közterheket levonták, de nem fizették be.

Költségvetési csalással vádol hat embert a borsodi főügyészség

Költségvetési csalással vádol hat embert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, a társaság által működtetett cég éveken keresztül nullás bevallásokat nyújtott be, miközben az unión belül mintegy félmilliárd forintos forgalmat bonyolítottak – közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Félmilliárd forint áfát csalt egy bábolnai gabonaforgalmazó

Szlovák cégek közbeiktatásával csalt el a gyanú szerint több mint félmilliárd forint áfát egy bábolnai társaság, amelynek ügyében vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói – közölte a szervezet közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
7 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.