2018. december 1. szombat 07:52
A család szóvivője közölte: idősebb Bush pénteken, helyi idő szerint este 10 óra után hunyt el. Közös közleményt adtak ki George H.W. Bush gyermekei, akik méltatták édesapjukat.
2018. november 5. hétfő 18:40
Ha megszűnik az INF-egyezmény, akkor Oroszország szabad kezet kap arra, hogy a földrész mélyét is elérő rakétákat telepítsen.
2017. október 14. szombat 18:11
A magyar vállalkozók, és a Magyarországon dolgozó vállalatok vezetői derekasan kivették részüket mindabból, ami 2010 után történt – jelentette ki a miniszterelnök.
2017. augusztus 19. szombat 21:23
Az Egyesült Államokban számtalan szenátor, kormányzó és képviselő tanácsadójaként már fiatal korában nagy elismertségre tett szert.
2017. január 27. péntek 08:34
A szervezők szerint a megmozdulás történelmi jelentőségű lesz, olyan, mint az először 1988-ban, Ronald Reagan elnöksége idején megrendezett hasonló demonstráció volt.
2017. január 23. hétfő 21:16
Ilyen rendeletet Ronald Reagan elnök vezetett be elsőként. Döntését Bill Clinton semmisnek nyilvánította, ám George W. Bush ismét bevezette a rendelkezést.
2017. január 18. szerda 08:11
Jennifer Holliday énekesnő elvállalta, hogy fellép Donald Trump megválasztott amerikai elnök pénteki beiktatási ünnepségén, aztán ezt váratlanul lemondta. Kedden egy televíziós műsorban felfedte a „műsorváltozás” okát: halálos fenyegetéseket kapott.
2017. január 3. kedd 16:48
A megválasztott amerikai elnök Robert Lighthizert jelöli majd kormánya kereskedelmi főképviselőjévé – közölte kedden Donald Trump hatalomváltást levezénylő csapata.
2016. november 11. péntek 08:00
Donald Trump elnöksége több szempontból is sorsfordító lehet mind az Amerikát alakító politikai doktrínák érvényesülésében, mind pedig Amerika történelmében.
2016. szeptember 13. kedd 11:30
Egyre nagyobb a nyomás Hillary Clintonon, hogy közöljön friss adatokat az egészségi állapotáról, miután vasárnap rosszul lett a szeptember 11-i megemlékezésen.