2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: rockopera

11 cikk 1/2 oldal

Velünk élő történetek

Június 22-én és 23-án mutatta be az Esztrád Színház a Hősök terén a ­Trianon című rockoperát, december 1-jén pedig az M5 csatorna is műsorára tűzi.

Egy büszke magyar mit akar odaát?

A zentai sportcsarnok lényegében megtelt. Ritkán látni ilyen vegyes nézőközönséget, hiszen a kamaszko­rúaktól az idősebbekig nagyjából mindenki ott volt a városból.

Rockopera a zentai csatáról

Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő művét Pataki András állítja színpadra.

Tíz év után ismét bemutatják az István, a királyt Felvidéken

A Felvidéken tíz év után ismét bemutatják az István, a király rockoperát, amelyet ezúttal a Nemzeti Lovas Színház visz színpadra a dióspatonyi Slovakia Ringen augusztus 29-én – közölték a rendezvény szervezői gútai (Kolárovo) sajtótájékoztatójukon hétfőn.

Koppány kilenc asszonya

Mindenféle díszlet és jelmez nélkül láthattuk a miskolci operafesztiválon az István, a királyt. A táncosok látványa is hiányzott. Illetve pont hogy nem.

Kétmillió magyar túsz

Koltay Gábor Trianonról rendez rockoperát. A közelgő századik évforduló prológusaként a történelmi ismeretek felelevenítésére hívja a közönséget.
11 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.