2024. április 18., csütörtök, Andrea, Lima napja

Címke: rendszerváltás

70 cikk 2/7 oldal

A liberális ideák csődöt mondtak

A globalizáció már több száz éve, gyakorlatilag a glóbusz első körülhajózása óta jelen van földünkön, de időről időre változott az intenzitása, illetve meghatározó formái is.

Jerikó realistái

Miféle szerepet talált és tudott betölteni Csurka István? Miféle méltó és közhaszonnal járó szerepre adott neki lehetőséget kora?

Sokba került a puha rendszerváltozás

Kicsit radikálisabb, gyorsabb rendszerváltásra lett volna szükség, ami nagymértékben csökkentette volna a mai nehézségeink számát– nyilatkozta lapunknak Boross Péter.

Műbalhé a tudósok körül

A mostani kormányzati döntés jobb megértése céljából – a teljesség igénye nélkül – érdemes néhány szót ejteni az akadémiával kapcsolatosan a rendszerváltást követő történésekről.

Manipulált rendszerváltás

Ma már a csapból is Soros folyik, de mindnyájan tudjuk, hogy ő csak arca egy globális pénzhatalomnak, amely nem most kezdte a világ történéseit befolyásolni. A rendszerváltást is ez az erő manipulálhatta.

Az offshore kezdetei

Szokatlannak, sőt ellentmondásosnak tűnhet, ha szocialista tőkésekről beszélünk, pedig ne legyenek illúzióink: a rendszerváltás pillanatában megjelenő üzletemberek nem a semmiből léptek elő.

Egy éve blokád alatt a Katari Állam

Az emírnek tulajdonított valótlan nyilatkozatokat Katar igyekezett visszautasítani, azonban ezek a törekvések nem vezettek célra.

Máig nyögjük a továbbélő SZDSZ-t

A világ változásai leperegnek erről a hamis zsenitudatú, nagyképű, saját nemlétező intellektuális fölényében vakon bízó szektás dogmatikus bandában.

Kulturális gyarmat vagyunk

A kommunista hatalomátvétel a magyar történelem ezeréves folytonosságát brutálisabban szakította meg, mint a török uralom.
70 cikk 2/7 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.