2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: rendezvény

77 cikk 2/8 oldal

Nagyvázsonyi virtus

A Kincsem film Piknik mozival, közönségtalálkozó Nagy Ervinnel, fogatos túrák és augusztus 20-i ünnepség várja az idei Virtus – lóerők napja rendezvénysorozat vendégeit Nagyvázsonyban.

Nemzetközi méhész rendezvény lesz Jászberényben a hétvégén

Nemzetközi mézvásárt és méhésztalálkozót tartanak augusztus 4-én, szombaton Jászberényben, a méztermelők, eszközgyártók és forgalmazók bemutatkozóját szakmai fórumok és szórakoztató műsorok egészítik ki.

Százötvenmillió ünnepe

Augusztus 10–12. között szervezik meg a jubileumi Kurultaj – magyar törzsi gyűlést, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényét a Bács-Kiskun megyei Bugacon.

Megerősítjük a magyar identitást

A Kurultájon az is nagyon fontos, hogy az őseinkről és a múltunkról közvetített kép a valóságon alapuljon – mondta Bíró András Zsolt a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa.

Pénteken rendezik a 9. Strandok éjszakáját

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére idén is megrendezik immár 9. alkalommal a Strandok éjszakáját július 27-én, a jó idő miatt várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők – jelentette be Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Megkezdődött a koncertprogram Tusványoson

Az erdélyi kötődésű, sajátos hangzásvilágú Maszkura és a Tücsökraj zenekar fellépésével kedden este megkezdődött a székelyföldi Tusnádfürdőn a 29. Bálványosi nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata, amelyet a korábbi és jelenlegi helyszín nevének összevonásával Tusványosként emlegetnek a résztvevők.

Nemzetközi filmes seregszemlét tartanak Pécsett

A seregszemlét szeptember 3. és 9. között tartják az ugyanabban az időben megrendezendő második komlói Hét Domb Filmfesztivál társrendezvényeként – hangzott el az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján, a baranyai megyeszékhelyen.

Főszervező: gyakorlott úszók vágjanak neki a Balaton-átúszásnak

A szombaton várható szélviszonyok és hullámzás miatt a gyakorlott, szabadvízi úszásban tapasztalt, megfelelő erőnléttel rendelkezők vágjanak neki a Balaton-átúszás 5,2 kilométeres távjának, és minél korábbi időpontban – hívta fel a figyelmet Máth István főszervező, aki körülbelül nyolcezer résztvevőre számít.

Provokáció az erdélyi Körösfőn

Provokációval zavarták meg a Vasvári Pál-emléknap egyik rendezvényét az erdélyi Körösfőn. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja folyamatosan tájékozódik az ügyben.
77 cikk 2/8 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.