2020. július 10., péntek, Amália napja

Címke: rajtaütés

25 cikk 1/3 oldal

Arab klánok toboroznak Berlinben

A klánok a 2015 óta érkező több mint egymillió szíriai, iraki és afgán férfi között keresik új tagjaikat. Fiatalkorúa­kat is gyakran foglalkoztatnak.

Lecsaptak a maffiára

Az olasz maffia calabriai ága, a ’Ndran­gheta kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe összehangolt műveletek keretében Európában és Dél-Amerikában.

Tunéziában kilenc rendőrt megöltek egy rajtaütésben

Tunéziában a biztonsági erők kilenc tagját megölték vasárnap egy rajtaütésben az ország északnyugati részében, közel az algériai határhoz - jelentette a TAP tunéziai hírügynökség.

Amerikai áldozatai is vannak egy amerikai-nigeri őrjáratot ért rajtaütésnek

Ismeretlen fegyveresek rajtaütésében több nigeri katona életét vesztette a mali határon szerdán – közölték nigeri tisztségviselők. A Radio France Internationale (RFI) francia közszolgálati rádió pedig úgy tudja, hogy amerikai katonák is meghaltak a közös őrjáratot ért támadásban.

Egyiptomban csapott le az Iszlám Állam

A biztonsági erők legkevesebb 20 tagja vesztette életét és heten megsebesültek. Az iszlamisták a helyszínre siető mentősökre is lőttek, akik közül négyet megsebesítettek.

Több civil meghalt egy dél-szomáliai rajtaütésében

Tíz civil vesztette életét egy dél-szomáliai farmon külföldi és szomáliai csapatok rajtaütésében – közölte pénteken Ali Nur Mohamed Alsó-Shabelle körzet kormányzóhelyettese, és ezzel párhuzamosan az áldozatok vérbefagyott holttesteit is megmutatták a sajtónak a szomáliai fővárosban. Az Egyesült Államok hadserege megerősítette, hogy szomáliai csapatok műveletét támogatta a térségben, és vizsgálatot indít a történtekkel összefüggésben.
25 cikk 1/3 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.