2021. december 3., péntek, Ferenc, Olívia napja

Címke: pedagógusok

171 cikk 2/18 oldal

Fejlődő pályára állt az oktatásunk

Érdemes összehasonlítani, hogy 2019-ben 587 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben.

Véget ér a tanév, kezdődik a vakáció

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozásoknál is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása.

Pedagógusnapra

Nekünk, szülőknek kell megerősítenünk a gyerekeinkkel foglalkozó pedagógusokat abban, hogy nem várunk mást tőlük, csak annyit, hogy cselekvően szeressék a gyerekeinket.

Fidesz: Gyurcsányék több száz iskolát zártak be

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk alatt százmilliárdokat vontak el az oktatásból, és a pedagógusoktól is elvettek egyhavi bért – írta a kormánypárt.

El innen, Jókai!

Jókai Mór a mai ifjúság számára olvashatatlan, műveit a Bánk bánnal együtt ki kellene húzni a kötelező olvasmányok sorából – vélekedik egy interjúban Fenyő D. György.
171 cikk 2/18 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.