2019. október 14., hétfő, Helén napja

Címke: pártszakadás

18 cikk 1/2 oldal

A pártszakadás sem nagy ár Vonáéknak

Jaszenovics Istvánné azután fakadt ki és véleményezte közösségi oldalán a Jobbikot, hogy egykori párttársa, Hornyák József felszólította, adja vissza önkormányzati képviselői mandátumát.

Három részre szakadt a radikális jobboldal

Van egy réteg, akik most szakadtak ki, vannak, akik már hamarabb vadhajtássá váltak, és vannak, akik soha nem voltak jobbikosok, de hisznek a nemzeti egységben – mondta Gaudi-Nagy Tamás.

Taglétszámháború tört ki a Jobbikban

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelennek meg nap mint nap arról, hányan léptek ki a Jobbikból és mennyivel nőtt a tagság száma.

A szakadás szélére került a Jobbik

Novák Előd korábbi Jobbik-alelnök szerint pártszakadást eredményez, ha kizárják a platformot alapító Toroczkai Lászlót a Jobbikból.

Pártszakadás lehet Toroczkaiék miatt

Mi magunk néven alapított a Jobbikon belül platformot Toroczkai László, hét jobbikos településvezetővel, négy regionális igazgató és a Jobbik-frakció több tagjának támogatásával.

Szakadhat a Jobbik a parlamentben is

Sorsdöntő bejelentéssel állhat ma elő Toroczkai László. Elemzők szerint önálló frakció létrehozása sem kizárt, ha legalább öten kiválnak a Jobbik parlamenti csoportjából.

Küszöbön áll a Jobbik szétszakadása

Vona Gábor, miután pár milliárd forintért eladta a pártja lelkét Simicska Lajosnak, rálépett a Herényi Károly-i, Dávid Ibolya-i útra.
18 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.