2018. december 20. csütörtök 10:45
Gyakorlatilag teljes egészében szétzilálja az ellenzék, és médiájuk narratíváját a Medián által készített legfrissebb pártpreferencia-felmérés.
2018. október 24. szerda 14:35
A 444 portálon megjelent hír dezinformáció, tipikus álhír – tudatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A tárca nem kívánta kommentálni a V4 miniszterelnöki találkozók nem sajtónyilvános részét.
2018. október 10. szerda 10:41
Ez a tény szintén juttat egy kis oxigénadagot a jelképes luftballonba, amely legkésőbb karácsonyra amúgy is mindenképpen leereszt.
2018. augusztus 21. kedd 12:20
2018. június 9. szombat 12:11
Hónapokig kiegyenlítetlen számláik voltak, az első utalást csak akkor tudták elindítani, amikor júniusban megkapták az állami párttámogatást.
2018. április 8. vasárnap 16:46
Egyik olvasója arról tájékoztatta az Origót, hogy az egyik rákosmentei szavazóhelyiség előtt az MSZP-Párbeszéd jelöltjének neve díszeleg, ez pedig jogszabályba ütközik.
2018. március 19. hétfő 11:49
Farkas Gergely, a Jobbik képviselőjelöltje hallható az Origo szerint azon a felvételen, amelyen az LMP-s jelölt visszalépése érdekében pénz felajánlását helyezi kilátásba.
2018. március 14. szerda 07:08
Az LMP társelnöke elzárta a vizet az embertelen körülmények közt élő szomszédjánál, máskor pedig a lakását áztatta el, mindemellett anyagilag is lehetetlen helyzetbe hozta szomszédját.
2018. március 13. kedd 17:32
Az Origo értesülései szerint a minisztert egy közismert csaló, Szabó Gáborné hamisítványával támadja a Magyar Nemzet, és a rendőrség csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben.