2018. december 5. szerda 18:56
Nemzetközi vizsgálatot sürgetett Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében szerdai genfi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek mellett az Iszlám Államra és a hszincsiang-ujguri kínai átnevelő táborokkal kapcsolatos jogsértésekre is kitért.
2018. december 5. szerda 06:41
A helyi polgárőrség volt vezetőjét egy idős házaspár meggyilkolásával gyanúsítják, és ügyvédje szerint a másik ügyben is hamarosan gyanúsítottként idézik.
2018. december 4. kedd 06:42
A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen már Lengyelországban is nyomoznak, sőt a feljelentőt – aki a bűnszervezet volt tagja – is kihallgatták Varsóban.
2018. november 27. kedd 12:06
Az EP-képviselő ügyvédjétől megtudtuk, a politikus arról értesítette őt, hogy hétfőn és kedden halaszthatatlan dolga akadt, így nem tud részt venni a hétfőre kitűzött tárgyaláson.
2018. november 24. szombat 07:30
A volt polgárőr hét és fél év után bukott le a DNS-vizsgálaton, a hazugságvizsgálaton sem ment át. Ennek ellenére megtagadta a vallomástételt.
2018. november 23. péntek 06:30
Ezzel véget érhet a most 35 éves felvidéki magyar asszony 12 éves meghurcoltatása. Szlovákiában ugyanis még azt is megpróbálták, hogy elmegyógyintézetbe zárassák.
2018. november 23. péntek 06:24
A nyomozás folyamatban van; a megkeresett német hatóságoktól érdemi választ a Budapesti Nyomozó Ügyészség még nem kapott.
2018. november 17. szombat 08:12
Az uniós átlagot meghaladó arányban emel vádat a magyar ügyészség az Európai Csalás Elleni Hivatal igazságügyi ajánlásai nyomán.
2018. november 16. péntek 06:24
Az ügyészséget bírálta Dobrev Klára az Altusnál zajló nyomozás miatt, amit valójában a rendőrség folytat. Az eljárás jelenleg felderítési szakban van.
2018. november 14. szerda 08:47