2017. szeptember 27. szerda 05:50
Szinte minden kormánydöntésnél lehet családpolitikai elveket érvényesíteni, s erre jó lehetőséget adnak a nemrég létrehozott családügyi kabinet ősztől kezdődő ülései.
2017. augusztus 29. kedd 11:11
Azt látják, hogy bár a nyelvismeretük nő, javul, de az ezt igazoló nyelvvizsga megszerzésében nem nőnek érdemben az arányok.
2017. augusztus 16. szerda 11:48
Három év múlva a felsőoktatásban már nem kimeneti (diplomaszerzési), hanem bemeneti, azaz felvételi előírás lesz a nyelvvizsga vagy az emelt szintű érettségi.
2017. augusztus 16. szerda 10:22
Január elsejétől az első nyelvvizsga díját legfeljebb a minimálbér 25 százalékáig megtéríti az állam a 35. életévüket még be nem töltött sikeres vizsgázóknak – mondta Berényi Milán.
2017. augusztus 14. hétfő 20:41
A dokumentum szerint 2018-ban 2,788 milliárd, 2019-ben 3,066 milliárd, 2020-ban pedig 3,372 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány.
2017. augusztus 7. hétfő 05:50
Minden demokratikus társadalom oktatási rendszerében elengedhetetlen, hogy a lakosság felelőssége megjelenjen, amikor az ország védelmi képességéről van szó.
2017. július 21. péntek 06:25
A hazai nyelvoktatásban nulláról a középfokú szintig 480 tanóra alatt lehet eljutni, ehhez képest az állami iskolákban negyediktől tizenkettedikig 936 tanórát kapnak a diákok.
2017. április 27. csütörtök 11:21
A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres vizsgát követően az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a vizsgadíj kifizetését.
2017. február 15. szerda 13:35
Az állam magára vállalja az az első középfokú nyelvvizsga költségét – erre tesz javaslatot a kormány az új ifjúsági stratégiában.
2017. február 7. kedd 10:53
Jogsértő, ha kötelező a középfokú nyelvvizsga a felsőoktatási felvételihez – állapította meg friss jelentésében az ombudsman.