2018. április 23. hétfő 05:45
Kiemelkedő volt az egészségipari, orvosi, gyógyászati innovációs projektek száma és támogatása hazánkban az elmúlt három évben – mondta Pálinkás József.
2018. április 11. szerda 19:39
2018-ban is pályázhatnak az Élvonal programba azok a vezető kutatók, akik az utóbbi 10 évben nyújtott teljesítményük alapján a világ tudományos élmezőnyébe tartoznak - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal az MTI-vel szerdán.
2017. november 30. csütörtök 16:36
A startup cégek számára hosszú távon is kedvező a V4 államok közötti együttműködés, mert egy-egy jó ötlet gazdaságilag rentábilis működtetéséhez megfelelő méretű piac is kell.
2017. július 20. csütörtök 07:32
Hamarosan 2,35 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg az Ipar 4.0 mintaalkalmazások kialakítását támogató pályázat kis- és középvállalkozások számára.
2017. július 17. hétfő 11:12
Négyszáz kutató és kutatási pályázat nyert 11,5 milliárd forint támogatást az NKFI Hivatal felfedező kutatásokat ösztönző programjában.
2017. június 18. vasárnap 11:36
A hazai cégek és intézmények 2014 óta 42 milliárd forintot meghaladó összeget nyertek el kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységeik támogatására az Európai Unió e célt szolgáló alapjából.
2017. június 12. hétfő 19:10
Hárommilliárd forintos keretösszeggel jelent meg az Élvonal kiválósági felhívás olyan vezető kutatók számára, akik a pályázat benyújtását megelőző 10 éves teljesítményük alapján a nemzetközi tudományos élet élmezőnyébe tartoznak, és a tudományterületükön nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos eredményeket érnek el.
2016. december 8. csütörtök 15:54