2017. július 10. hétfő 13:54
Vizsgálatot indított az NVSZ annak érdekében, hogy kiderítsék, ki vagy kik voltak a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb bűncselekményének, a Fenyő-gyilkosságnak a felbujtói.
2017. május 18. csütörtök 10:06
Összesen 32, a röszkei határátkelőn szolgáló határrendész ellen indult korrupció miatt nyomozás – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Mint szerdán megírtuk, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján csaptak le a nyomozó ügyészek, május 15-én és 16-án készenléti rendőrök közreműködésével számos helyszínen tartottak házkutatást, amelyek során nagy összegű készpénzt – forintot és valutát – foglaltak le.
2017. május 17. szerda 05:55
Meg nem erősített információ szerint az elfogottak pénzt kértek és kaptak a határt átlépőktől az átlépés meggyorsítása, illetve a hivatalos procedúra elmaradása fejében.
2017. március 18. szombat 06:50
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a belügyminiszter lejáratását megkísérlő Jakubinyi Róbertet.
2017. március 16. csütörtök 14:07
Kreált, vagyis egyértelműen hamis dokumentumokat szeretett volna a külföldi sajtónak átadni Pintér Sándor belügyminiszterről a napokban őrizetbe vett Jakubinyi Róbert.
2017. március 8. szerda 17:24
Welsz Tamás vállalkozó a halála előtti hetekben két dossziét adott át szomszédjának és üzlettársának, Petrovics Istvánnak.
2017. február 8. szerda 05:52
Bolcsik Zoltán: a Nemzeti Védelmi Szolgálat egyik legerősebb fegyvere a titkos felderítés, ám aki tisztességesen végzi a munkáját, annak nincs félnivalója.
2016. július 14. csütörtök 18:12
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zéró toleranciát alkalmaz a szabályokat megszegő alkalmazottakkal szemben – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2016. május 15. vasárnap 08:45
A Blikk szerint lehallgatták Csikós Klaudiát, a lap egyik főmunkatársát az érdi kettős gyilkossággal összefüggésben.
2016. február 24. szerda 07:27
Kábítószerrel kereskedhetett az a három fővárosi hivatásos tűzoltó, akit három civil társukkal együtt elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki – közölte tegnap a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Magyar Időkkel.