2017. március 1. szerda 06:24
Várhatóan két héten belül elindul a kormány által a veronai buszbalesettel összefüggésben kezdeményezett konzultáció.
2016. december 12. hétfő 13:32
A bérekről, az álláshelyekről és a végzettségek egységesítéséről fogadott el állásfoglalást budapesti küldöttgyűlésén a Nemzeti Pedagógus Kar.
2016. december 10. szombat 15:00
Állásfoglalásokat fogadott el a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) a bérekről, az álláshelyekről és a végzettségek egységes elfogadásáról szombati budapesti küldöttgyűlésén.
2016. augusztus 6. szombat 07:10
Lapunk úgy tudja, jelenleg a szaktárca véleményezi a tananyagra vonatkozó jogszabályi előírásokat, amelyek egy-két héten belül elérhetővé válnak az iskolák számára.
2016. augusztus 6. szombat 06:55
Legalább az első és második osztályosoknak javasolni fogják a napi négy óra bevezetését az iskolákban az új Nemzeti alaptantervben – nyilatkozta Horváth Péter, az NPK elnöke.
2016. augusztus 4. csütörtök 05:50
Az oktatásért felelős államtitkárság azt hangsúlyozta megkeresésünkre, hogy most csaknem 40 százalékkal olcsóbban tanulhatnak a gyerekek, mint három évvel ezelőtt.
2016. június 29. szerda 11:57
A tanárok nyugdíjazása rugalmasabban, a köznevelés sajátosságaihoz jobban igazodva történhet a jövőben az erről szóló kormányhatározat módosításával.
2016. június 27. hétfő 13:14
A testület vezetőjének célja, hogy a jövőben az iskolák problémái eljussanak az elnökséghez.
2016. június 25. szombat 17:08
Az oktatásért felelős államtitkár azt mondta: lesznek olyan átalakítások, amelyeket nem lehet rövid idő alatt végrehajtani.
2016. június 24. péntek 14:38
A jövőben rövidebb lehet a nyári szünet, és egyre több iskolában tabletek segítségével tanulnának a diákok.