2018. december 14. péntek 14:44
2018. december 7. péntek 17:41
Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót (áfa) csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI.
2018. december 3. hétfő 16:59
A volt politikus és 21 társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint gazdasági csalás miatt tart a nyomozás.
2018. december 3. hétfő 06:18
Gyakorlatilag nincs határidő az eljárás befejezésére az úgynevezett Welsz-iratok kapcsán indult nyomozásban, mivel az alapügyben továbbra sincs gyanúsított – tudta meg a Magyar Idők.
2018. november 28. szerda 16:30
2018. november 27. kedd 15:51
Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2018. november 27. kedd 14:30
A Google és a Facebook is szerepel azon a listán, amelyen a magyar állammal szemben a legnagyobb adótartozást felhalmozó cégek és magánszemélyek sorakoznak.
2018. november 24. szombat 10:48
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új szolgáltatásként – teszt jelleggel – előzetes értesítést küld azoknak, akik a november 25-i előzetes vizsgálat szerint valamilyen mulasztás miatt már nem felelnek meg a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés feltételeinek, ami lehetőséget ad nekik arra, hogy még időben pótolják a mulasztást – tette közzé az adóhivatal a honlapján.
2018. november 22. csütörtök 12:27
Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével – jelentette be a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese az adóhatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
2018. november 9. péntek 18:23
Két hét alatt kétszer kaptak el autójában nagy mennyiségű külföldi cigarettával egy férfit az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-t.