2017. július 14. péntek 09:18
A húszpontos stratégia célja, hogy a honi boltok polcaira csak a nyugati minőségnek megfelelő áruk kerüljenek, és a vásárlók a magyar élelmiszereket részesítsék előnyben.
2017. július 5. szerda 11:43
Nagyon nem tetszik a magyar vásárlóknak a multicégek minőségpolitikája.
2017. június 19. hétfő 16:24
Kovács Gyula erdész szerint a boltokban kapható fák 15 évre vannak programozva, a régi fajták lassan nőnek, de száz év múlva is bőven teremnek.
2017. május 4. csütörtök 07:23
Sok a hasonlóság a pár évvel ezelőtti kijevi, a néhány hónapja zajlott romániai és a jelenlegi macedóniai tüntetéssorozat között.
2017. április 5. szerda 05:45
Beleegyeznének a nagyobb kereskedelmi vállalatok a kormány azon elképzelésébe, miszerint a jövőben havonta két szabad hétvége járna a bolti alkalmazottaknak.
2017. április 4. kedd 15:35
A törvényjavaslat jelentéstételi kötelezettséget ír elő azokra a multinacionális vállalatcsoportokra, amelyek csoportszintű éves árbevétele meghaladja a 750 millió eurót.
2017. március 16. csütörtök 21:51
Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól – jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, éppen ezért „a végsőkig elszánt” a küzdelemben.
2017. március 13. hétfő 14:54
A legnagyobb bűne most mégis az a dölyfös kabinetnek, hogy társadalmi egyeztetésre viszi a jogszabályi változásokat a nagy bevásárlóláncok megadóztatásáról.
2017. március 13. hétfő 05:45
Az államtitkár jelezte: a vizsgálat jelenleg is folyamatban van, az eredmények várhatóan március második felében születnek meg.
2017. március 9. csütörtök 05:45
Az elképzelések szerint tavasszal több olyan jogszabályjavaslat kerül az Országgyűlés elé, amelyek egy „egészségesebb szerkezetű” hazai kereskedelmi szektor alapjait biztosítanák.