2018. november 24. szombat 19:28
A századforduló monarchiáját idézi meg a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) január 2-án, a pécsi Kodály Központban tartandó újévi koncertjén – közölte az együttes az MTI-vel.
2018. október 29. hétfő 17:45
Ajako japán hercegnő rangjáról lemondva, hagyományos szertartás keretében férjhez ment nem nemesi származású vőlegényéhez, Morija Keihez hétfőn a tokiói Meidzsi-szentélyben.
2017. december 28. csütörtök 12:00
Az alkotmányos monarchia ügyében tartandó népszavazás felelőtlenül felvetett ötlete mindenesetre további akciókhoz szolgálhat kiindulási és hivatkozási pontként.
2017. november 28. kedd 12:00
Nyugati, igen, nyugati, és keleti, igen, keleti politikusok döntötték el, hogy a Monarchiát szét kell verni. Románia éppen jókor, jó helyen volt. Megkapta Erdélyt.
2017. augusztus 31. csütörtök 14:14
Kedvenc virágaival és egy szoborral emlékeznek meg a fiai Diana walesi hercegnéről, aki ma húsz éve vesztette életét egy közlekedési balesetben Párizsban.
2017. augusztus 6. vasárnap 12:04
Egy király felesége mindig automatikusan királynévá válik, ellenkező esetben azonban az udvari etikett szigorú szabályai másképpen rendelkeznek.
2017. augusztus 6. vasárnap 07:17
Henrik herceg közölte, hogy halálát követően nem kívánja megosztani a kriptát királyi nejével, Margittal, hanem a temető egy másik pontján aludná örök álmát.
2017. június 3. szombat 06:59
A Monarchiából kiszakadt kisantantállamok hiénaként zúdultak az anyaországra, benne látva az elmúlt évszázadok minden bajának okozóját.
2017. január 16. hétfő 14:45
Kivégeztek vasárnap Bahreinben három síita muzulmánt rendőrgyilkosságok miatt, ami tiltakozásokat váltott ki a zömében síiták lakta, de szunnita királyi család által vezetett Perzsa-öbölbeli királyságban.
2017. január 14. szombat 10:30
A kérdés időről időre felizzik: érdemes volt a Habsburg-uralkodóházzal közösködni, netán jobb lett volna, ha az ellenállást választjuk?