2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: Mindenszentek

33 cikk 1/4 oldal

Mindenszentek a közösség ünnepe

A Hiszekegyben imádkozzuk, hogy „hiszem a szentek közösségét”, ez azt jelenti, hogy az Egyház egy közösség – mondta Bárány Béla zuglói plébános az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Hozzátette: amikor a szentmisén részt veszünk, akkor nemcsak a templomban lévőkkel vagyunk közösségben, hanem azokkal is, akik már elértek Istenhez.

A fehér krizantém már nem a legkeresettebb

Míg harminc évvel ezelőtt szinte csak a cserepest vásárolta a magyar lakosság, az utóbbi években már 70 százalékban a vágott krizantém a kelendő.

Erdő Péter: Felelősen kell élni az életünket

Mindenszentek napján az összes üdvözültekre emlékezünk, az ő tiszteletüket indítjuk fel magunkban – mondta a bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádióban.

Virág a hanton

Akinek a hantjánál majd letesszük a virágot, biztosan ránk mosolyodik, belőlünk meg elősimul az a legeslegszebb pillanat, amit ő ránk hagyott.

Újabb telt házas hétvége jön

A hosszú hétvégék éve az idei: november elején ismét felfut a belföldi turizmus, a szálláshelyekre eddig érkezett előfoglalások alapján kihasználják a magyarok a mindenszentek körüli munkaszüneti napokat.
33 cikk 1/4 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.