2022. augusztus 14., vasárnap, Marcell napja

Címke: Miheil Szaakasvili

22 cikk 1/3 oldal

Börtönbüntetésre ítélték távollétében Szaakasvilit

A tbiliszi városi bíróság hat év börtönre ítélte távollétében Miheil Szaakasvili volt georgiai (másik itthon elterjed nevén Grúzia) elnököt Valerij Gelasvili egykori ellenzéki képviselő 2005-ös bántalmazásának ügyében - jelentette csütörtökön a georgiai közszolgálati televízió.

Szaakasvili szeretne visszatérni Georgiába

Miheil Szaakasvili egykori georgiai elnök videoüzenetben bejelentette, hogy szándékában áll visszatérni Georgiába, és javítani a társadalmi helyzeten az országban csapatával együtt. A felvételt kedden mutatta be a Rustavi 2 nevű georgiai televíziós csatorna.

Hollandia kész befogadni Miheil Szaakasvilit

Hollandia kész befogadni Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót és egykori georgiai (grúz) elnököt, ha úgy dönt, hogy elhagyja Ukrajnát – jelentette be pénteken a holland külügyminiszter azon értesülései alapján, miszerint Szaakasvili holland felesége miatt a nyugat-európai országba való emigrálást fontolgatja.

Szaakasvili az idézésre megjelent, de nem volt hajlandó vallomást tenni

Megjelent hétfőn Kijevben a főügyészségen az Ukrajnában államcsíny kísérletével meggyanúsított Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó és egykori georgiai elnök, de nem volt hajlandó vallomást tenni – jelentették helyszíni beszámolókban ukrán híradások.
22 cikk 1/3 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.