2024. április 19., péntek, Emma napja

Címke: matematika

29 cikk 2/3 oldal

Gyurcsány csődöt mondott

A DK elnökének újabban általános iskolai matematikából is súlyos gondjai vannak.

Élményalapú MaTech verseny indul

Kreatív, digitális eszközök használatára épülő matematikaversenyt szervez a Klebelsberg Központ (KK) a Dunaújvárosi Egyetem közreműködésével a jövő évben, jelentkezni december 15-ig lehet.

A tudásra épülő harmadik hullám

Kurt Gödel osztrák matematikus tételéből az is következik, hogy a körülöttünk lévő világ nem végleges adottság, hanem megváltoztatható.

A fővárosban jobban megy a matematika

A matematikateljesítményt illetően a fejlődés a 6–8. évfolyamban jelentős, ám a 8–10. évfolyamban lelassul.

Tudás és ámítás

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium három diákja is tanulmányi versenyt nyert, így idén nyáron Londonban Magyarországot képviselhetik.

Obádovics, akinek a neve fogalom

Ma, azaz március 3-án tölti be kilencvenedik életévét Obádovics J. Gyula matematikus, akinek a könyvein generációk nőttek fel.

Felszabadító kalkulációk

A hatvanas évek elején járunk, a szovjet–amerikai űrverseny idején, a hátteret a paranoid hidegháború és a rasszizmussal terhelt hétköznapok adják.
29 cikk 2/3 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.