2016. szeptember 23. péntek 21:03
A politikus az eddigi fórumok tapasztalatait összegezve elmondta, az emberek érzik a veszélyét annak, miként lehet a két kultúrát összeilleszteni.
2016. május 30. hétfő 14:26
Az iszlám világban az emberek azt, hogy mit kell gondolni a világról, nem a sajtóból és a televízióból tudják meg, hanem a pénteki imából.
2016. március 24. csütörtök 13:00
Szakértők szerint az iszlámmal szembeni európai félelmeket az táplálja, hogy az iszlám vallás, kultúra, identitás erősebb, mint az európai.
2016. március 7. hétfő 12:53
Európa többszörösen becsapta önmagát – nyilatkozta Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke az M1 hírfolyamában.
2016. március 6. vasárnap 09:18
Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnöke szerint Európa többszörösen becsapta önmagát, mert a migránsokat háborús menekülteknek tekintette és a leendő munkaerőt látta bennük.
2016. február 22. hétfő 15:18
Maróth Miklós: Európa 2050-ig egymilliárd iszlám bevándorlóra számíthat.
2015. november 20. péntek 13:59
Minden emberi élet érték, minden civilizáció, vallás érték, de mindent a maga helyi értékén kell kezelni, a civilizációk összekeverése biztonsági kockázatot jelent – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön a keresztény civilszervezetek tanácskozásán.