2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: Majtényi László

64 cikk 3/7 oldal

A hetedik

Az ellenzék azonnal ricsajozni kezdett, mert a tizenöt percben Áder János nem arról beszélt, amiről szerintük kellett volna.

Megkezdődött az államfőválasztás

Az első fordulóban sem Áder János, sem Majtényi László nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget, így a második fordulóban dől el, ki lesz a köztársasági elnök.

Majtényi, a zsoldos katona

Soros György és mögötte a szupergazdag pénzügyi körök nem tesznek mást, mint egyszerűen beavatkoznak egy ország belügyeibe, s mint aktorok, tényezők lépnek fel abban.

Nézőpont: A többség Áder mellett

A kutatás szerint a Fidesz–KDNP részéről jó döntés volt Áder jelölése: a teljes felnőtt népesség 54 százaléka szerint újraválasztása előnyös Magyarország szempontjából.

Államfőt választ az Országgyűlés

A Fidesz–KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelölte a tisztségre, míg az ellenzék – a Jobbik kivételével – Majtényi László volt ombudsmant.

Fidesz: Majtényi László Soros György jelöltje

Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: szégyenteljes, hogy a baloldali pártok beálltak Majtényi László mögé ahelyett, hogy olyan jelöltet állítottak volna, aki a magyar érdekeket szolgálja.
64 cikk 3/7 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.