2024. április 20., szombat, Tivadar napja

Címke: lakásépítések

104 cikk 4/11 oldal

Csúcsot dönt a lakásépítési piac

Szakértők szerint akár 25 ezer lakás is elkészülhet ebben az évben, ami 2010 óta nem látott mennyiség lenne. Több bizonytalansági tényező nehezíti ugyanakkor a kivitelezéseket.

KSH: 65 százalékkal több lakás épült az első negyedévben

Az idei első negyedévben 3394 új lakás épült, 64,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9850 volt, 3,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kiszámítható otthonteremtés

Hosszú távra szóló lakásprogramot szorgalmaznak szakmai szereplők, amelynek része, hogy az új lakások ötszázalékos forgalmi adója 2019 után is fennmaradjon.

Megtartanák az ötszázalékos áfát

Az 5 százalékos kulcs jelen állás szerint 2019 végéig hatályos, és a kormány döntése mellett brüsszeli rábólintás is szükséges a hosszabbításhoz.

Hosszú távra szóló programokra van szükség

Többek között a panelprogramot, a Modern falvak programot, az ivóvíz- és csatornarendszerek felújítását, valamint az M0-s körgyűrű befejezését szorgalmazza az ágazati szakszövetség.

Drágábban épülnek a családi házak

Ismét népszerű lett a családiház-építés, sőt az emelkedő lakásárak miatt mind többen vághatnak bele építkezésbe. A kivitelezési költségek növekedése azonban e téren is erősen érezteti hatását.

Csúcson az építési kedv

A tavaly kiadott engedélyek és a megtett egyszerű bejelentések száma kilencéves csúcsot jelent, az átadott lakásszám pedig 2010 óta a legmagasabb érték volt.
104 cikk 4/11 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.