2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: lakásárak

130 cikk 3/13 oldal

Vidéken is drágulnak a lakások

Míg Kaposvárott a legfeljebb 15 millió forintba kerülő ingatlanok teszik ki a kínálat felét, Győrött vagy Székesfehérvárott ebben az ársávban már nincs értelmezhető kínálat.

Sok településen utolérte a panel a téglalakásokat

Országos átlagban két számjegyű volt az idén a lakáspiaci áremelkedés mértéke, Budapesten némely esetben a 20 százalékot is túllépte, míg vidéken 9-12 százalékos volt a drágulás.

Vidéken a legmagasabb lakásárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak

A fővároson kívül a legmagasabb négyzetméterárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak: a téglalakásokra átlagosan 350 ezer forint, a panellakásokra 300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző – olvasható az Otthon Centrum legfrissebb elemzésében, amelynek az eredményeit szombaton közölték az MTI-vel.

Növekszik az albérlők száma az agglomerációban

A belvároshoz képest átlagosan 70-80, a külső kerületekhez viszonyítva 20-30 százalékkal kerül kevesebbe a lakásbérlés az Otthontérkép.hu által vizsgált tizenöt agglomerációs településen.

Nem ritka a milliós négyzetméterár

A tavalyi hivatalos értékesítési adatokat nézve a fővárosban az I., a II. és az V. kerület, a nagyvárosok közül Sopron és Győr volt a legdrágább.
130 cikk 3/13 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.