2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: kvótarendszer

161 cikk 3/17 oldal

Rétvári Bence: óriási terhet jelentene a kvótarendszer

Az egészségügyben kórházépítési költségekkel kellene számolni, ami százmilliárd forintos nagyságrendet jelent – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Csődben a kvótaprogram

Az összes érintett országot figyelembe véve az előírásban szereplő 98 225-ből eddig kevesebb mint 28 ezer menekültnek sikerült új országot találni.

Működésképtelen az EU kvótarendszere

Az Európai Bizottság legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy – Máltát leszámítva – eddig egyik uniós tagállamnak sem sikerült teljesítenie a kötelezettségeit.

Kvóták mindenekfelett

Kontinensünk látványos megrohamozása közepette Európa egy szánalmas kvótarendszert tudott kicsikarni magából. A brüsszeli bevándorláspolitika megbukott.

Nem leszünk börtönország

Soros útmutatását követően a brüsszeli bürokrácia évente legalább egymillió illegális gazdasági bevándorlót telepítene Európába.

Ügyeskedés a kínai villanyautó-kvóta ellen

A Kínában dolgozó nemzetközi autógyártó cégek levélben fordultak a pekingi hatóságokhoz azzal a kéréssel, hogy halasszák el a hibrid és elektromos autók gyártási kvótájának bevezetését, mert ennek feltételeit egyelőre nem tudják teljesíteni, és bevezetése felborítaná üzleti modelljüket.

Bevándorlás Amerikában

Donald Trump összetett problémát örökölt, amelyben a sokszínűség árnyoldala egyre inkább szembetűnő, az integráció fogyatékossága egyre több konfliktus forrása.
161 cikk 3/17 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.