2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: külkereskedelem

68 cikk 1/7 oldal

Elemzők: októberben újra dinamikusan nőtt az export

Mindenképpen kedvező, hogy októberben magára talált az export az előző hónapok gyengélkedése után, a beruházások és a fogyasztás vezérelte növekedési szerkezet következtében az import tartósan nagyarányú növekedése várható, amit a világpiaci olajárak esetleges csökkenése némiképp mérsékelhet – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a péntek reggel kiadott októberi előzetes külkereskedelmi adatokat kommentálva.

KSH: októberben megélénkült a külkereskedelmi áruforgalom

Októberben az áruexport euróban számított értéke 6,5, az importé 9,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

KSH: szeptemberben 266 millió euró volt az exporttöbblet

Szeptemberben az export euróban kifejezett értéke 2,3 százalékkal csökkent, az import 6,3 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi aktívum így is 268 millió euró volt, 699 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: az export és az import is kétszámjegyű növekedést mutatott júliusban

Júliusban az export euróban számolt értéke 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az import 10,8 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 362 millió euró volt, 80 millió euróval több a tavaly júliusinál – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
68 cikk 1/7 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.