2018. november 19. hétfő 15:27
A Kárpátaljának elege van elnevezésű civil szervezet vezetői azt is követelték a megye vezetésétől, hogy a helyszínen kezdjen tárgyalásokat követeléseik teljesítéséről.
2018. szeptember 26. szerda 20:01
A türkmén kormány úgy döntött, hogy a közép-ázsiai országban januártól a lakosságnak fizetnie kell az elfogyasztott áramért, vízért, földgázért, és megszűnik az ingyen só is – közölték orosz hírportálok a türkmén hírügynökségre hivatkozva.
2018. június 26. kedd 14:20
Az energetikai, illetve a közműszektor ellenőrzése mellett kiemelt figyelmet fordít a fogyasztóvédelemre a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) – mondta Dorkota Lajos, a hivatal elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt kedden Budapesten.
2018. május 31. csütörtök 07:53
A Díjnet rendszerén keresztül válnak elérhetővé a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában álló öt nagy regionális víziközmű e-számlázási szolgáltatásai - közölte az e-számlakezelési szolgáltató az MTI-vel.
2018. április 27. péntek 11:17
Négy év alatt 7,5-ról 7,1 százalékra csökkent a 60 napnál hosszabb ideig rendezetlen közműszámlák díjösszegének aránya, vagyis fokozatosan javul a lakosság díjfizetési fegyelme - derül ki a Díjnet MTI-nek pénteken küldött elemzéséből.
2017. november 24. péntek 13:12
2017. november 23. csütörtök 17:44
A rezsicsökkentésről, valamint a nemzeti közműszolgáltató létrehozásáról is ennek megfelelően döntött a kormány – hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea.
2017. szeptember 29. péntek 16:21
A kormány minden közműszolgáltató cégtől elvárja, hogy betartsa a törvényeket és biztosítsa a családok, valamint a kis- és közepes vállalkozások számára a díjmentes közműcsatlakozás lehetőségét, „ennek bármilyen elszabotálása esetén határozottan fel fogunk lépni” – mondta el az MTI-nek Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
2017. szeptember 16. szombat 16:30
Két hónap alatt összesen kétmilliárd forintot takaríthattak meg a családok, valamint a kis- és középvállalkozások a július 1-jétől díjmentessé váló gáz-, villany-, ivóvíz- és csatornabekötésekkel – hangsúlyozta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.
2017. július 25. kedd 14:24
Belterületi és külterületi ingatlanoknál, építkezéseknél és átalakításoknál egyaránt igénybe vehető a díjmentessé váló közműcsatlakozás a Miniszterelnökség tájékoztatója szerint. A dokumentum tételesen felsorolja, hogy mi került az ingyenes körbe július elsejétől, és mi nem.