2018. november 29. csütörtök 11:16
2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik a bérük, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal – mondta Kásler Miklós.
2018. május 23. szerda 08:47
2018. május 22. kedd 13:42
Emmanuel Macron államfővé választása óta harmadik alkalommal szólították fel Franciaországban kedden a szakszervezetek a közalkalmazottakat sztrájkra és tüntetésre a közszféra tervezett reformjai ellen.
2017. július 18. kedd 11:05
Több mint ötezren csatlakoztak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett hétfői, kétórás sztájkhoz – közölte Boros Péterné, az MKKSZ elnöke.
2017. július 15. szombat 06:45
Nem várható gyors döntés azon közalkalmazottak és önkormányzati tisztségviselők béremeléséről, akik eddig kimaradtak az életpályamodellekből – értesült a Magyar Idők.
2017. július 11. kedd 05:45
Szeptembertől 15, majd januártól újabb 15 százalékkal emelkedik a vízügyi igazgatóságokon dolgozók bére – tudta meg a Magyar Idők.
2017. július 1. szombat 12:37
Azok a társadalmak maradtak fenn hosszan, amelyek nagyon megbecsülték a közösséget szolgálók rétegét – mondta a főpolgármester.
2017. június 6. kedd 13:54
Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal – jelentették be az MKKSZ képviselői kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2016. december 15. csütörtök 05:55
Annyi már biztos, hogy az egyeztetés csak január közepén folytatódik, így a bérminimumnál nem sokkal magasabb fizetésűek legfeljebb visszamenőleg kaphatnak nagyobb bért januárra.