2018. november 20. kedd 10:49
A beruházás értéke 12,5 milliárd forint, ehhez a kormány 3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
2018. július 16. hétfő 14:26
Varga Mihály hangsúlyozta: folyamatos a vita az egészségügyi kiadásokról, és senki nem lesz elégedett az ellátással, jövőre viszont több mint 2000 milliárd forintot fordítanak erre a területre.
2018. június 7. csütörtök 11:47
A tartozásállomány-csökkenés java része a fekvőbeteg ellátást végző egészségügyi intézményeknél, illetve a klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézményeknél jelentkezett.
2018. április 14. szombat 07:36
Hazánkban is komoly problémát jelent az ápolóhiány, amit az ágazatban végrehajtott jelentős béremelés mellett, a jövő egészségügyi szakdolgozóinak meghirdetett ösztöndíjjal is enyhít a kormány.
2017. december 21. csütörtök 14:15
Négy egészségügyi intézmény öt helyszínen megvalósuló fejlesztésének előkészítését támogatja a kormány – közölte az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Szentesen.
2017. november 20. hétfő 12:40
Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány hétfőn vette birtokba és mutatta be az erre szolgáló egykori üzlethelyiséget a Mária utca és Üllői út sarkán.
2017. november 18. szombat 14:30
Az orvosképzéssel párhuzamosan ugyanis négymillió forintos magyar kormánytámogatásból fedik át a munkácsi megyei gyermekkórház tetőszerkezetét is.
2017. november 10. péntek 22:32
A kormány döntött a hédervári kastély felújításának előkészítéséről, amelyhez 66,5 millió forintot biztosít – közölte pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága az MTI-vel.
2017. szeptember 26. kedd 16:10
A kormány támogatja a tatabányai önkormányzat tervét, miszerint az 1900-ban épült bányakórházból katolikus gimnáziumot alakítsanak ki.