2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Címke: könyvek

15 cikk 1/2 oldal

A Sybilla-könyvek mai őrzői

A liberális civil szervezetek ugyanis nagyon félnek a nemzeti konzultációktól. Az szokott ugyanis kiderülni, hogy fáradozásaik hiábavalók, a hálátlan nép nem akarja, hogy megmentsék önmagától.

Napok romjai

A Napok romjai című film kitűnő alkotás, gyönyörűen álmodták filmre a regényt – mert ez egy álomszerűen szép történet, de a Nobel-díjhoz nincs köze.

Írók és olvasók tavasza

Idén 24. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált április 20. és 23. között – körülbelül félezer programra várják a közönséget.

Megveszem a könyvemet

Ha az ember hitt is valamit önnön fontosságáról és arról, hogy ér valamit az, amit csinál (tudniillik: könyvet ír), a nagybanin egykettőre szétfoszlik.

Emmi: könnyebb a tanévkezdés idén a családoknak

Palkovics László oktatási államtitkár jelezte: a szeptemberi iskolakezdés feltételei adottak, minden esetleges akadály elhárult. A nemzeti tanévnyitó Érden lesz.

Ez hangsúlyozta, ez aláhúzta, ez elfelejtette

A könyv elején az ember még figyel, hogy csak az igazán fontos dolgokat jegyezze fel, de aztán – körülbelül a könyv felétől kezdve – szinte minden oldalon talál valami aláhúzni valót.
15 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.