2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: konferencia

314 cikk 4/32 oldal

Konferencián emlékeztek meg Hamvas Béláról

Az In memoriam Hamvas Béla című konferencián az előadások mellett irodalmi beszélgetések, borkóstolók és felolvasások is várták a közönséget.

Időmérleg-konferenciát rendeznek Budapesten

Harminc év után ismét Budapesten rendezik meg a Nemzetközi időmérleg-konferenciát, október 24-26. között, 140 vendég részvételével – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a rendezvény házigazdája szerdán az MTI-vel.

A Duna-stratégiában Magyarország három területért felelős

A Európai Unió Duna régió stratégiájában Magyarország három területen lát el koordinációs feladatokat, a fenntartható energia használatának ösztönzésében, a vizek minőségének megőrzésében és a környezeti kockázatok kezelésében – mondta Fekete Katalin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Regionális és határ menti főosztályán belül az Európai területi társulások osztályának vezetője pénteken Budapesten.

Más valóságok megragadhatósága

Hamvas Béla halálának 50. évfordulója alkalmából kétnapos konferenciát tart a Hamvas Alapítvány az Aranytíz Kulturális Központban október 26–27-én.
314 cikk 4/32 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.