2019. május 20., hétfő, Bernát, Felícia napja

Címke: költségvetés

656 cikk 1/66 oldal

A koszovói parlament elfogadta a 2019-es költségvetést

A koszovói parlament elfogadta az ország 2019-es költségvetését vasárnap hajnalban – két nappal a törvényes határidő után -, és ezzel elkerült egy lehetséges belpolitikai válságot.

Betonacéllal csalt adót egy Nógrád megyei bűnszervezet

Betonacél-kereskedést folytató bűnszervezetet számoltak fel Nógrád megyében, a bűnszervezet áfacsalással több mint négyszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Tíz napja zuhanórepülésben a lej

A román fizetőeszköz hétfőn lépte át a pszichológiai határnak tekintett 4,70 lejes értéket, lassan azonban már a 4,80-as érték is „elérhető” közelségbe kerül.

1445 milliárd forint az államháztartás tavalyi hiánya, önkormányzatok nélkül

Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett, erősítette meg kedden kiadott részletes jelentésben a Pénzügyminisztérium (PM). A hiány 388,3 milliárddal kisebb az előző évinél, de 84,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal meghaladja a törvényben előirányzott összeget.

Megszüntetnék az illetéket

Kovács Levente szerint a hamarosan induló azonnali átutalási rendszer sikere szempontjából is fontos, hogy a lakossági ügyfelek minél kedvezőbb feltételekkel használhassák a csatornákat.
656 cikk 1/66 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.