2019. január 1. kedd 15:53
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 24 éves férfi december 31-én 22 óra 30 perckor támadt rá a párra a Keleti pályaudvarnál.
2018. június 13. szerda 12:10
A kormányablakok hálózata erősíti a kormányzat családpolitikai intézkedéseit is, mert a hatékony ügyintézés révén a polgárok több időt tölthetnek családjuk körében.
2017. október 29. vasárnap 06:45
A tervek szerint 2018-ban megtörténik a hazai vasúti közlekedésben központi szerepet betöltő, műemléki védettség alatt álló épületek felújítását célzó tervpályázatok előkészítése.
2017. augusztus 14. hétfő 05:50
A francia hatóságok nem hagytak fel a terrorszervezet teljes felderítésével, így újabb információk beszerzését kérték több államtól, Belgiumtól és Magyarországtól is.
2016. november 19. szombat 18:49
Két budapesti helyszínen összesen hat, Magyarország határát tiltott módon átlépő férfit fogtak el a rendőrök szombaton – közölte a rendőrség az MTI-vel.
2016. október 27. csütörtök 17:06
Aki igaz magyar volt, mind a szabadság kivívásáért dolgozott hatvan éve – jelentette ki Schmidt Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve koordinálásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a Keleti pályaudvaron.
2016. augusztus 25. csütörtök 16:56
A Guardian cikke tisztázza, hogy Merkel hívta meg, vagy Orbán küldte Németországra a migránsokat tavaly szeptemberben. A kérdés már augusztusban eldőlt.