2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: Kelet

20 cikk 2/2 oldal

Orbán Viktor: véget ért a globalizáció régi modellje

A Kelet felzárkózott a Nyugat mellé, és a világ egy tekintélyes részének elege lett abból, hogy fejlett országok kioktatják például emberi jogokból, piacgazdaságból – mondta a kormányfő.

Keleten nőtt a légszennyezettség

Az ország keleti felében nőtt a légszennyezettség, két településen veszélyesnek, hat helyen egészségtelennek minősítette a levegőt a magas szállópor-koncentráció miatt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) vasárnap.

Meghódítaná a Keletet Hollywood

A hírügynökségek szerint két kínai cég, a Shanghai Film Group és a Huahua Media egymilliárd dollárt (289 milliárd forint) invesztál az Egyesült Államok második legrégebbi filmstúdiójába.

Legázolt karácsony

Az a Kelet, az a világ, ahol pár évvel ezelőtt még kalandozhattunk, néhány hónap alatt szertefoszlott, majd beláthatatlan időre bezárult.

Németh Zsolt: Európának tisztában kell lennie saját identitásával

Európának tisztában kell lennie saját identitásával annak érdekében, hogy megfelelő módon tudja kezelni az aktuális kihívásokat – fogalmazott Strasbourgban Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Totalitarizmus Kelet- és Közép-Európában címmel nyílt kiállítás megnyitóján kedden.

Kárpótolja a kormány a keleti országrészeket

Lázár János a békési városban közölte: az ország annak idején 150 évig szenvedett attól, hogy az iszlám uralkodott itt, „nem vágyunk újabb 150 évre”.

Ömlik az olaj Európába

Oroszország Keletről, az Egyesült Államok Nyugatról „támad”. A Rosznyefty az EU jó gazdasági teljesítményében bízva, az amerikai szállítók pedig a túltermelés miatt akarnak több olajat eladni Európának.

Közép-Európa gazdaságai megérezhetik a VW-botrány növekedési következményeit

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Volkswagen német járműipari csoport teszteredmény-hamisítási botrányának potenciális piaci következményei lefelé ható kockázatokkal terhelik a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedési kilátásait, és szélsőséges esetben akár a magyar monetáris politikát is befolyásolhatják.
20 cikk 2/2 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.