2017. szeptember 14. csütörtök 16:51
A kárpátaljai magyarság melletti közös kiállásra buzdított Potápi Árpád János, a szlovákiai Selye János Egyetem idei akadémiai évének ünnepélyes megnyitóján.
2017. szeptember 12. kedd 06:00
A diplomáciai finomkodások ideje pedig – láthatóan – lejárt. Ahogy bennünket sem kímélnek „partnereink”, úgy nekünk sem kell mindig kesztyűs kézzel bánnunk velük.
2017. április 20. csütörtök 18:16
A magyar kormány által a kárpátaljai magyarságnak nyújtott, minden korábbinál jelentősebb gazdaságfejlesztési támogatás legfőbb célja, hogy a szülőföldjén tartsa a közösséget, helyben segítse elő a magyar családok megélhetését, boldogulását – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára csütörtökön a kárpátaljai Huszton.
2017. április 5. szerda 15:39
A legnehezebb helyzetben lévő nemzetrésznek számító kárpátaljai magyarság megmaradását a kormány a családi vállalkozások támogatásával akarja segíteni.
2015. október 23. péntek 10:37
A kárpátaljai magyarság szempontjából nagy a tétje a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választásoknak, ugyanis az eddigieknél sokkal rosszabb feltételek mellett kell megőriznie pozícióit a helyi önkormányzatokban, jóllehet reményre ad okot, hogy a voksolás előtt összefogott a két meghatározó ukrajnai magyar szervezet.