2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna napja

Címke: károsultak

39 cikk 2/4 oldal

Czeglédy-ügy: a házelnöktől és a kormányfőtől kér segítséget a DiákÉSZ

Levélben fordult a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kövér László házelnökhöz, azért, hogy segítsék a Czeglédy Csaba cége által megkárosított diákok állami kártalanítását, valamint segítsenek visszaállítani a közbizalmat az iskolaszövetkezeti piac iránt – mondta a szervezet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A biztosító egyelőre csak kárelőleget fizetett a Green Holidays károsultjainak

A Green Holidays biztosítója egyelőre kárelőleget fizetett ki, 50,4 százalékot, a bejelentett károk becsült összege 900 millió forint, a biztosítónak 500 millió forintig terjedő felelősségbiztosítása volt – mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Bankok kárára csaltak

Ötszáztízmillió forintnyi hitelt csalt ki egy bűnszervezet öt ismert hazai és nemzetközi banktól fantom-, direkt a csalás érdekében létrehozott cégek nevében.

Kétszázhúsz erdőtűz pusztít a kanadai Brit Columbia tartományban

Kétszázhúsz erdőtűz pusztított vasárnap a nyugat-kanadai Brit Columbia tartományban, ahol két nappal korábban rendkívüli állapotot hirdettek ki a természeti katasztrófa miatt. A hatóságok a helyzet rosszabbodására számítanak, mert továbbra is nagy hőség és szárazság várható.

Bróker Marcsi több tucat csalása már elévült

Az is kiderült, hogy a hajdúsági Egyeken – sukorói mintára – telekcserén vesztett pénzt a helyi önkormányzat, ami miatt nyomozást indíthat az ügyészség.

Mabisz: a Green Holidays irreálisan olcsó utakat kínált

Irreálisan olcsón kínált főszezoni utakat a Green Holidays, az utazóknak gyanítaniuk kellett volna, hogy 80-100 ezer forintból, teljes ellátással, repülővel, négy-ötcsillagos szállodában, illetékekkel együtt nem lehet egy törökországi utazást megvalósítani – mondta Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) utasbiztosítási tagozatának elnöke az M1 aktuális csatornán kedden.
39 cikk 2/4 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.